„Mi zavar téged? Mi az, ami szíved cibálja, e kitartót? Mi rángatja ajtód kilincsét? Mi szólít téged az utca felől, de tárt kapudon soha be nem jön? Ó, ez az éppen, akit te zavarsz, akinek szíve kitartását cibálod, akinek ajtaja kilincsét rángatod, akit szólítasz az utca felől, de kitárt kapuján soha be nem mégy.” - Franz Kafka
LASSAN, TŰNŐDVE
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
"De a legfőbb, hogy higgyenek magukban, és legyenek gyámoltalanok, akár a gyermekek. Mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány. Mikor az ember születik, gyenge és rugalmas, mikor haldoklik, erős és kemény. Mikor a fa nő, zsenge és rugalmas. Mikor száraz és merev, haldoklik. A keménység és az erő a halál kísérői, a rugalmasság és a gyengeség a lét frissességét fejezik ki. Azért nem győzhet az, ami megszilárdult." -Sztalker
"Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat; mert otthon a súly magadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel.
Úgy kellene utazni, ahogy a tűz terjed, a középpontból kiindulva, minden irányba, s ahogy a tűz, elemészteni azt, amin az ember átment, hogy mikor az utat befejezte, mögötte ne maradjon más, mint rom és hamu. Ehelyett az ember ég el, és a világ tovább virágzik." -Hamvas Béla